INGYENES HÁHOZSZÁLLÍTÁS 100.000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN!

Az imádott lábbelik története

A nők imádnak vásárolni, és ha vásárlásról van szó, akkor ikonikus darab a cipő. Sokan nem is tudják milyen átalakuláson mentek keresztül az őskortól kezdve napjainkig a lábbelik, hogy ne csak szépek, de kényelmesek is legyenek.

A cipő története az őskorba nyúlik vissza. Ekkor még nem lehetett egyéb, mint egy egyszerű bőrdarab, melyet leleményes őseink néhány bőrszíjjal a talpukra erősítettek, hogy védjék a láb felületét az időjárás viszontagságai és a talaj egyenetlenségei ellen. A kialakítást kezdetben a célszerűség határozta meg, a későbbiekben már a divat is befolyásolta a cipő esztétikai kiképzését.

A lábbeliviselet kialakulása elsősorban azzal magyarázható, hogy az ember testét, így a láb felületét is védeni kellett az időjárás viszontagságaitól, s a talaj egyenetlenségeitől, másodsorban pedig a járást, munkavégzést segítette elő.

A lábbelikészítés legfontosabb nyersanyaga kialakulásától kezdve-egyes kivételektől eltekintve- az állatokról lenyúzott bőr. Így a cipőkészítés mellett kialakult a tímármesterség, ami az ember legrégibb kézműves tevékenysége. A primitív törzsek nem ismerték a bőr kikészítésének módját, de az egyenlítőtől fokozatosan eltávolodva valamennyi területen hasznosították az állatbőröket. Más helyeken egyes néptörzsek csak növényi rostokból-sásból, indából-font szandált viseltek, ez Egyiptomban is kedvelt viseletté vállt. Trópusi vidékeken a bennszülöttek a mai napig is készítenek pálmalevélből sarut. 

Az egyiptomi lábbeliviselet nem volt jellemző mindkét nemre. Inkább a férfiak hordták a szandált vagy sarut, de rituális szertartásokon levették. A nők mezítláb jártak, lábukat színes lábperecekkel ékesítették. A rabszolgák megkülönböztetésük miatt hordták a sarut, melynek talpa meg volt jelölve. Az egyiptomiak és babilóniaiak szandált, míg az asszírok és perzsák-főként háború idején- bőrharisnyához hasonló magas szárú cipőt viseltek. Ennek ellenére a legelterjedtebb lábbeli a szandál volt.

Megvásárolható: https://bit.ly/2sDjKyy

A rómaiaknál a lábbeliviselet szélesebb körű volt. A rabszolgák többnyire mezítláb jártak és az eladhatóságukat a lábszárukon jelölték meg mésszel. A szabad polgárok a tógához szandált viseltek, az utcán pedig magas szárú, vastag talpú calcaust. A rangkülönbség a cipőviseletben is megmutatkozott. A patríciusok vörös bőrből készített lábbeliket viseltek, elefántcsont félholddal díszítve. A szenátori rendű, plebejusi származású rómaiak fekete cipőt hordtak hasonló díszítéssel. A római légiósok szeggel kivert talpú -caligát-katonai lábbelit hordtak. A nők a gazdagon hímzett, gyönggyel kirakott lábbeliket kedvelték. A római birodalom bukása után a népvándorlás és a korai feudális államok kialakulásának kora következett. Sajnos a magyarok letelepedésének az idejéből nagyon kevés textil és bőrkészítmény maradt fen. A harisnyaszerű lábbelit a bokához kötötték bőrszíjjal.

A középkori divat a csúcsos, azaz csőrős cipő volt. A hadifelszerelésben is megtalálhatóak voltak a csőrös páncélcipők. A viselőjének a rangját is jelezte a cipő orr hegyének a hossza, minél nemesebb, annál hegyesebb. A járást megnehezítették, gátolták, végül az udvari bolondok jellegzetes lábbelijévé vált, csengővel az orrán díszítve.

A középkor vallásos életszemléletével szemben a reneszánsz emberek gondolkodása az élet szépségei felé fordul. A férfiak szélesorrú, „tehénszájú” finombőrből készült lábbeliben jártak, papucs vagy pántos formában. A hölgyektől a sudár megjelenést igényelte a kor, amit a ruha alatt cipőjükre szerelt magasított fatalppal értek el. Magasságuk a 25-30 cm-t is elérte. Ez a divat hasonlít a rómaiak „ kotornusaira” és egy praktikus oka is volt mivel abban az időben a szennyvíz elvezetése és a szemét elszállítása még nem volt megoldott az utcákat teljesen ellepte. A magasított cipőkkel igyekeztek száraz lábbal és ruhával átkelni az egyik oldalról a másikra.

A fából kialakított cipők máshol is jellegzetesek például az arab és az indiai országokban. Európában is elterjedtek a fából faragott cipők és még a mai napig is viselik. A XVI. század spanyol divatja a merev, szigorú viseletet követelt. A lábbeli széles kerek orral és szarv alakban kialakított fejrésszel készült. Anyaga zömében selyem, brokát és bársony. A sarok alkalmazása még nem jellemző . A kínaiaknál viszont a lábbeli lágyékrésze alatt elhelyezett sarok a divatos tipegést tette lehetővé.

Legegyszerűbb lábbeli a bocskor, amely a talpat a talp szélét és a lábujjakat fedte. Egy darabból szabták ki és szíjjal húzták össze. Erdélyben hímzett bőrkapcával, vagy kötött harisnyával viselték. A XVII. században a magyaros hímzésű cipők és a hegyes szárban végződő csizmák terjedtek el, amelyeket feszes nadrágokhoz hordtak.

Megvásárolható: https://bit.ly/2zBoMkl

A barokk kor a XVII. századtól a reneszánsz szélsőséges elemeit használta fel. Nagy jelentőségű a magas sarok alkalmazása, amely elérte a 15 cm magasságot is. A merev talpak miatt bőr kengyelt is alkalmaztak a járás megkönnyítésére. XIV. Lajos a „Napkirály” uralkodása alatt érte el fénykorát ez a divat. A hivalkodó férfidivatra jellemző a szalagcsokros, sűrű csipkével díszített cipő, csizma. A XVIII. század elején megjelenik a rokokó stílus világos, áttetsző, lenge ruhaanyagok, érdekes csatos, lapos sarkú cipők.

Napóleon uralkodása alatt teljesen lapos, puha papucscipők, amelyek bőrből vagy textilből készültek. A biedermeier korszak lábbeliviseletének stílusa nem egységes, mert feldolgozta az addigi összes divathatásokat. Talán a lábbelik túldíszítése a jellemző csatokkal, pántokkal, díszlyukasztással. 1900-tól napjainkig terjedő időszak cipődivatja sokban követi az elmúlt korok divatjait, korunk követelményeihez igazodva.

Egy kis érdekesség

A magassarkú cipők eleinte, úgy, mint a harisnya a férfiak ruhatárához tartozott. Azonban ma már a tűsarkak a szexis női lábakat hangsúlyozzák.

A magassarkú cipő története egyes források szerint az ókorig nyúlik vissza: a kutatók egyiptomi sírokban és templomokban magasított lábbelit viselő embereket ábrázoló falfestményekre bukkantak. A középkorban a 16. században találkozhattunk újra a magassarkúval, mely hímnemű viselőjéről azt jelezte, jómódú nemesember. A saroknak természetesen praktikus funkciója is volt, hiszen lovaglás közben segített megtartani a lábat a kengyelben. Hölgy hivatalosan 1533-ban viselt először magassarkút: Medici Katalin ez évben egy hasonló alkalmatossággal ellátott lábbeliben ment hozzá II. Henrikhez. Ettől kezdve, egészen a 19. századig nők és férfiak egyaránt hordtak magassarkút, majd a mutatósabb lábbeli teljesen kiszorult az urak gardróbjából. A tűsarkú megjelenése ekkor azonban még váratott magára: a technológia csak a 20. században tette lehetővé ennyire magas, vékony és mégis stabil sarkak gyártását. Mára a magassarkú cipő egy igazi nő ruhatárának természetes kiegészítője. 

Megvásárolható: https://bit.ly/2qfDEOa

Kiemelkedő szerepe van a mai divatvilágban a Cango& Rinaldi cipőknek is. A Csángó család bőrdíszműves hagyatéka négy generáción keresztül nyúlik vissza a 19. századig. A divat történelmébe Csángó Henrik örökre bevéste nevét. 1897-ben alapított céget, majd kézzel készített bőröndjeivel első magyarként 1910-ben Grand Prix-t nyert a Párizsi Világ Kiállításon. Nagy sikerének nyomán leszármazottai a mai napig építik tovább mesterségét.
Napjainkban Henrik unokája, Csángó Tamás ötvözi a több generációs családi hagyatékot, a folyamatosan megújuló divattal. A Cango&Rinaldi ma is hűségesen kitart a több mint 100 évre visszanyúló alap értékei mellett, melyek: a magas minőség, az egyediség, és az exkluzivitás.